MŰISZ Iskolaszövetkezet

Légy szenzációs recepciós!

2018. november 16. 13:02 - MŰISZ Diákmunka

A két videó nagyon jól összefoglalja mi a helyes és mi nem.

Először is illik időben megérkezni bármilyen munkahelyre, azonban itt különösen, hiszen lehet váltasz mást a recepción, vagy már esetleg várnak vendégek. A vendégek megváratása nem ajánlatos, hiszen első benyomását a cégedről a recepción kapja meg: menyire vagy segítőkész, mennyire tudod a munkaköri feladataidat ellátni stb.

Ha már munkaköri feladatoknál tartunk: igenis azzal kell foglalkozni, ami a munkád. Ez azt jelenti, hogy ha éppen nincsen mivel foglalkoznod, akkor sem unatkozhatsz látványosan.

A főnökkel sem érdemes bunkózni, könnyen a munkádba kerülhet, bármennyire nem tetszik, ő a feljebb valód, ő adja ki a feladatot. Ha kér valamit, akkor a legjobb tudásod szerint igyekezz megcsinálni.

A munkaidő pedig szent és sérthetetlen, csak a főnököd határozhatja meg, mikor mehetsz haza esetleg hamarabb, nem önhatalmúan döntöd el, hogy meddig maradsz bent. Egyrészt kevesebb fizetést fogsz kapni, másrészt lehet többet már nem is kell azon gondolkozni mikor lépj le onnan, mert már nem lesz rád szükség.

Általában a recepciósoknak inget, kosztümöt kell viselniük, tehát elegánsan fogadják a vendégeket, ezzel a cégről is adnak egy képet, rendezetten, letisztulva, elegánsan fogadja őt a cég.

Nem csak a ruha, hanem a tisztelet megadása is fontos, első sorban nem rakja fel a lábát az asztalra, nem rágózik, nem is eszik/iszik beszélgetés közben.

Összefoglalva:

1.    Érkezz időben!

2.    Légy udvarias!

3.    Légy segítőkész!

4.    A munkára koncentrálj!

5.    Add meg a tiszteletet a főnöködnek és a vendégnek!

 

recepcios.jpg

 

Szólj hozzá!

Főzés vs rendelés

2018. október 05. 17:41 - MŰISZ Diákmunka

Láthattad számokkal alátámasztva, hogy mennyivel olcsóbban jön ki egy pizza elkészítése, mint annak megrendelése.

Nem csak a spórolás miatt jobb, ha te magad készíted el az ételt.

Jobb ha magad állítod össze az ételedet, mert az a saját szájízed szerint lesz elkészítve, és még kísérletezhetsz is az ízekkel.

Hidd el, ha dolgozol az ételeddel, akkor elégedettebben ülsz le enni, azzal az érzéssel, hogy „igen, ez király lett”.

Ha rossz az idő, akkor senkinek sincsen kedve kint mászkálni, szintén egyszerűbb otthon összeütni valamit.

Legjobb randi!

Teljesen mindegy fiú, vagy lány vagy, bárki örül egy jó vacsinak. Akár első randinak is ajánlom, hogy te üss össze valamit a kiszemeltednek, vagy akár készítsétek el közösen! Ha közösen főztök, közben tudtok beszélgetni, többet megtudhattok egymásról, plusz máris egy élménnyel gazdagodtatok.kozos_fozes.jpg

A végén pedig felbecsülhetetlen, amikor leültök közösen elfogyasztani, amit elkészítettetek.

Ha te várod főztöddel a másikat, nem is gondolnád, hogy milyen érzés, amikor jól esően megeszi, azt amivel te dolgoztál, és megdicséri (ha nem az ízét, akkor az igyekezetet).

Bármelyiket is választasz, csak jó benyomást tudsz kelteni a másik félben.

Jó buli!

A főzés nem csak teher tud lenni! Bármennyire is koloncnak tűnik, de jó buli is lehet belőle.

Kapcsolj be egy kis zenét, kikapcsol az agyad is, ami néha nem baj. Tanulás közben meg egy kicsit másra figyelsz, pihensz.

Közösen főzni is egy élmény, egyrészt felosztva a munkát gyorsabban megvagytok, másrészt közben tudtok beszélgetni.

Az interneten rengeteg pár perces receptet találsz, nem kifogás, hogy „nem tudok főzni”!

Irány a konyha!

fozes3.jpg

Szólj hozzá!

Zoo Café

2018. október 02. 19:02 - MŰISZ Diákmunka

Videóban a Cat Cafét mutattuk be nektek, azonban muszáj megemlíteni a Zoo Cafét is.zoocafe1.jpg

A Zoo Café a Kálvin tér közelében található, itt találkozhatunk macskákkal és ugyanazok a szabályok érvényesek itt is, mint a Cat Café-ban:

  • tilos etetni
  • tilos vakuval fotózni
  • tilos piszkálni, akarata ellenére felemelni
  • bejárati ajtót csukni, nehogy kiszökjenek az állatok.

A különbség: itt több különböző állatfajtával is megismerkedhetsz, nem csak cicákkal.

20 fajjal ismerkedhetsz meg, 65 állattal, köztük macskákkal és kutyákkal is. Itt viszont találkozhatsz nem szokványos fajokkal is, megismerheted a tartásukkal kapcsolatos információkat, táplálkozási szokásaikat.

Különböző hüllőket foghatsz a kezedben, mint például szakállas agámát, vörös gabonasiklót, kaméleonokat és teknőst.

Madarakkal is csicsereghetsz, arakangával, kakaduval és toko tukánnal.

Különböző rágcsálók sem maradhatnak ki a sorból: tengeri malaccal, csincsillával, nyuszival és sünivel is megoszthatod a kávédat.

Ha bevállalósabb vagy, akkor akár a válladon is csücsülhet egy tarantula.

zoocafe.jpg

A kávézóba mindenki a saját felelősségére lép be, és fogja meg az állatokat, azonban állatgondozó felügyelete nélkül nem szabad a terráriumból, ketrecből kivenni az állatokat.

Van még néhány szabály, amit be kell tartanod, ha ide szeretnél jönni:

  • ajtó zárása
  • érkezéskor és távozáskor is fertőtlenítsd a kezed
  • papagájok csíphetnek, őket is saját felelősségre simogasd
  • tilos etetni bármilyen állatot (viszont kérhetsz a gondozótól esetleg jutalomfalatot)

A Zoo Café a sokszínű állatsereg mellett tekintélyes kávékülönlegesség listával is rendelkezik (25 féle), így bártan ajánlom kávé szeretőknek. Ha nem szeretnél kávézni, akkor rendelhetsz magadnak limonádét, teát, vagy valamilyen üdítőt is.

zoo-cafe3-940x640.jpg

Melegszendvicset, olasz lepénykenyeret és pannini szendvicset is tudsz rendelni, ha megéheznél, de nachos is kapható.

A kávé mellé pedig elfogyaszthatsz egy süteményt, ugyanis különböző tortákat, krémeseket is tudsz venni itt.

Mind a kettő kávézónak az a célja, hogy a stresszes mindennapokat elviselhetőbbé tegye. Egy kávé, vagy egy tea, a hangulatos hely és hozzá az állatok jelenléte segít mindebben.

Állati jó helyek, embernek és állatnak, látogass el te is hozzájuk!

Szólj hozzá!

Hogyan legyek jó lakótárs?

2018. szeptember 26. 11:42 - MŰISZ Diákmunka

Valaki hamarabb, valaki később, de előbb-utóbb mindenki elhagyja a szülői fészket, hogy elkezdje építeni a saját kis életét. Azoknak a diákoknak, akiknek esetleg nem adatott meg, hogy abban a városban lakjanak a szülei, ahova egyetemre, főiskolára mennek, azoknak vagy koliba, vagy albérletbe kell menniük.

flying-stork.png

Amennyire nehéz megtalálni a tökéletes albérletet, éppannyira nehéz megtalálni a megfelelő lakótársat/ lakótársakat is. Akár barátokkal, barátnőkkel béreltek ki valamit, akár idegenekhez költöztök be, megvan az esélye, hogy nem lesz egy leányálom az együttlakás.

Elsőre nagyon jól hangzik, hogy kiszabadultok otthonról, senki nem fog piszkálni, hogy takaríts, mosogass stb., pedig kellene! Ne hagyjátok ott a mosatlan edényeket napokig, hetekig, mivel 1: ha beleszárad a kaja, sokkal nehezebb lesz elmosni, 2: a lakótársatok sem fogja jó szemmel nézni, hogy mekkora kupi van.

Érdemes a takarítást is felosztani egymás között. Például megbeszélhetitek, hogy minden héten más takarítson ki vagy esetleg kijelölhettek egy napot, amikor együtt takarítotok. Mindkét esetben ki kell vennetek a részeteket a munkából, viszont, ha az első esetet választjátok, lehet, hogy csak 2-3 hetente kerültök sorra, ha a másodikat, akkor pedig közben tudtok beszélgetni, így gyorsabban fog menni a munka.

beautiful-beauty-black-dress-1202521.jpg

Mit csinálj és mit ne?

Ne zabáld fel a lakótársad kajáját kérdezés nélkül, Te sem örülnél neki, hogyha hazamennél és üresen találnád a kajás dobozod!

Ne tarts házibulit anélkül, hogy megkérdeznéd a lakótársad, hogy nem-e baj neki!

Mivel a közös helyiségeken osztoztok, mindig kopogj be, akkor is, ha azt hiszed senki nincs otthon, hátha mégis rányitsz a lakótársatokra (mondjuk szundizás közben)!

Ha valami leesett, de nem a tiéd, akkor is nyugodtan felveheted!

Egy kis odafigyeléssel sokkal jobb viszonyt tudtok kialakítani:  például, ha kicsit több kaját főztél, mint amit megennél, ajánld fel a lakótársadnak!

A közös dolgokat vegyétek felváltva. Írjátok fel, hogy ki, mikor, mit vásárolt. Azt is csinálhatjátok, hogy megbeszélitek, hogy mindig egy ember veszi meg ezeket a dolgokat, és a másik pedig odaadja az ár felét.

Ne késs a lakbérrel! Magadat és a lakótársadat is kellemetlen helyzetbe fogod hozni!

Vidd le a szemetet! Ne várj mindig a másikra, hogy „majd ő úgyis leviszi”.

Ha figyelsz ezekre a dolgokra, akkor Neked, és a lakótársadnak is élvezetesebb lesz az együttlakás!

Szólj hozzá!

Jegyzetelés: füzet vs technika

2018. szeptember 06. 13:25 - MŰISZ Diákmunka

Szó esett arról, hogy tablet-en, laptop-on egyszerűbb és gyorsabb jegyzetelni, azonban vannak hátulütői is ennek.jegyzeteles5.jpg

Nem feltétlenül az árak, hanem az eszközök „tökéletlensége” miatt.

Tapasztaltam, hogy órán valamilyen speciális jelet kellett volna használnom és ott órán nincs idő kikeresni a szimbólumok közül és beilleszteni. Ilyen például a kapcsos zárójel, különböző nyilak.

Ezen kívül lehet nem tudsz olyan jelöléseket alkalmazni magadnak, amik neked egyszerűbbek és jobban kézre állnak.

Ha órán jegyzetelsz elektronikusan, akkor számolnod kell azzal, hogy ki kell nyomtatni, mert nem látod át az egészet.

A színeket is nehezebb állítani órán, viszont ha van nálad egy színes toll, akkor pillanatok alatt tudsz váltani. A színekkel tudsz magadnak jelezni, vagy akár fontossági sorrendet állítani az információk között.

jegyzeteles2.jpg

Az elektronikus eszközök hasznosak, de nem minden esetben tudod kihasználni órán őket. Ezért javaslom, hogy ha ezen jegyzetelsz, akkor is legyen nálad egy papír, ahova felfirkantod azokat a dolgokat, amiket a gépen nem tudsz.

A külön füzet is jó ötlet, hogy megkülönböztesd az adott tantárgyakat, viszont vannak füzetek, amik szét vannak választva külön részekre, oldalán pedig van címke, amire felírhatod melyik mihez tartozik.

A jelölésekhez hozzátartozik, hogy különböző aláhúzásokat is alkalmazhatsz, elválasztva az adott részeket egymástól.

Ahhoz, hogy könnyebben megtalálj egy órán írt jegyzetet, hasznos, ha minden órán új lapon kezded a jegyzetelést, így később nem fognak összefolyni az írások.

Eddig az írásról beszéltem, de vannak más dolgok is, amikről szót kell ejtenem: ábrák, táblázatok. A füzetben pikk-pakk meg tudod őket csinálni. A táblázatok készítését egyébként is ajánlatos használni, akár összehasonlításnál, vagy rendszerezésnek.

Mikor már a jegyzeteidből tanulsz, hasznos még jobban szűkíteni az információ tengert. Ha a színes szövegkiemelőket használod, amikor újra átolvasod őket, még jobban meg tudod szűrni azt, amire szükséged van, és azt, amire nem.

jegyzeteles4.jpg

Remélem segítettünk tippjeinkkel!

 

Szólj hozzá!

ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiuma

2018. augusztus 31. 14:22 - MŰISZ Diákmunka

A videóban elhangzik, hogy a környéken nincsen túl sok minden szabadidő program szempontjából, azonban 1-2 tippet adnék neked.

Már csak azért sem vágyhatsz arra, hogy elhagyd a kolit, mert adott benne minden: büfé, kocsma stb. De hidd el, előbb vagy utóbb nagyon fogod unni az egész ott létet és csak arra fogsz vágyni, hogy kimenj onnan.

30 perc alatt

Közel van a kolihoz a 4-es metró, ami Kelenföld vasútállomás és a Keleti pályaudvar között közlekedik, ez azért szuper, mert összeköt téged Pest belvárosával.

De ne szaladjunk ennyire előre! Budán maradva az első fontos hely, ahová érdemes, sőt kötelező ellátogatnod, az nem más, mint a Gellért-hegy. Rengeteg helyre lepihenhetsz a haverokkal, a tetejéről nézni az éjszakai fényben fürdőző várost pedig egyenesen kihagyhatatlan.

gellert-hegy_2.jpg

Ha átérsz Pestre a Kálvin tér a következő fontos hely, ahol átszállhatsz az Újpest-Központ és Kőbánya-Kispest között közlekedő 3-as metróra, mely további lehetőségeket rejt magában.

És még mindig benne vagyunk a 30 percben bőven!

A 4-es metróról is átszállhatsz a 4-es és a 6-os villamosokra, azonban a Móricz Zsigmond körtérnél is felszállhatsz a 6-os villamosra, mely szintén közel van a kolihoz.

Újbuda-Központ is közel van hozzád, ahol az Allee bevásárló központban mindent találsz, mi szem-szájnak ingere, de a szemet sem felejthetjük ki, ugyanis találsz itt mozit is.

Ugyanarra található a Feneketlen-tó is, amiről a videóban is hallhattatok, és aminek persze van feneke is, igaz, hogy 4-5 méter mélyen, de van neki.

Mind a kettő villamos útvonala megmutatja Pest szívét neked, ami sose alszik. Egymást érik a jobbnál jobb kocsmák, kávézók, éttermek.

koruti_kocsmak.jpg

És ez is mind fél órán belül elérhető, tehát ha nem is közvetlenül a kolinál, de a közelben mindenképp találhatsz valami programot magadnak.

Dobd el az agyad!

Ha bulizni támad kedved, de nincs kedved Pestre átruccanni, ne aggódj, a közelben találsz jó helyeket.

Koncerteket és ingyenes bulikat is szoktak tartani az A38-as hajón, kedvedre válogathatsz és még csődbe se mész, ezen kívül nem mindenhol bulizhatsz a Dunán.

a38_elte.jpg

Leginkább a rock zenei stílust képviseli a Barba Negra Music Club, programjai közül télen-nyáron válogathatsz, ugyanis egész évben nyitva van.

narba_negra_3_jo.jpg

Remélem tudtunk segíteni tippjeinkkel!

 

Szólj hozzá!

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiuma

2018. augusztus 30. 11:48 - MŰISZ Diákmunka

 

Mint a videóban is láthattad a kolesz hihetetlenül jól néz ki, ezen kívül a hozzá tartozó park is mesés.

Nem csak pihenésre alkalmas, meg csónakázásra, hanem komoly edző pályája is van. A park nyitva van napközben bárki számára, így ott nyugodtan tudsz futni, plusz egy szabad téri edzőpálya is található a parkban.

A hatalmas rétre nyugodtan kiülhettek akár az éjszaka kellős közepén is, a Campus park, ugyanis a campusé! Ez annyit jelent, hogy este 10 után már csak a kollégiumban lakók maradhatnak a parkban, így nem kell tartanod a „kellemetlen” betolakodóktól sem.

nke.jpg

Nem csak ezért irigylésre méltó ez a kolesz:

Viszonylag csendes helyen van, ám pikk-pakk a városban lehetsz a 3-as metróval, mely Újpest városközpont és Kőbánya-Kispest között közlekedik.

Vagy akár a 24-es villamossal is bezúzhatsz a Keleti Pályaudvarra és tiéd a város, vagy pont ellenkezőleg a városból kifelé is mehetsz vele, hogy elhagyd a valóságot a Budapest Parkban. A Közvágóhíd végállomásnál található, Budapest egyik legfelkapottabb szabadtéri buli helye. Tavasztól őszig koncertek tömkelege vár rád, hogy kiereszthesd a gőzt, mondjuk egy jól sikerült vizsga után…

park2.jpg

Apropó vizsgák! Szükséges a megfelelő erő hozzájuk, így hát ne feledkezz meg a kajáról. A videóban megismerkedhettél pár helyről, azonban az édes szájúaknak ajánlani tudom az aluljáróban működő kürtöskalácsost és a pékséget is. Mellettük pedig találtok gyros-ost és a Trio pizzériát is, ha gyorsan kell valami harapnivaló.

A videóban említett Campus Royal svédasztalos éttermet csak ajánlani tudom, elvitelre is lehet kérni bármit, mármint a választék közül persze. Az adagok nagyok és finomak és egyetemista barát árakkal dolgoznak, mint a képen is látszik.

campus.jpg

Mindenkinek jól esik kicsit kikapcsolni egy filmmel, amikor úgy érzi az agya már megtelt. A 3-as metróval két megállót kell menned és ott találod a Corvin mozit, természetesen diák kedvezményes jegyekkel.

corvin_mozi.jpg

És ha túl vagy a vizsgákon, akkor nincs más hátra, mint a sorstársakkal felszisszenteni egy sört a Campus Parkban!

 sooor.jpg

Remélem hasznosnak érezted tippjeinket!

Szólj hozzá!

BME Schönherz és Kármán Tódor Kollégiuma

2018. augusztus 29. 10:23 - MŰISZ Diákmunka

A videóban sok hasznos helyről hallhattál, ahova érdemes elmenni, de ezeken kívül még pár infót megosztanék veled.

Közlekedés szempontjából úgy tűnik, mintha nem lenne annyira jó helyen, mivel csupán 1 villamos jár arra, pedig ez nem igaz!

Főnyeremény: a villamos!

4-es_6-os.jpg

A 4-es és 6-os villamosok egyik nagy előnye, hogy éjszaka is jár, tehát nem kell éjszakai járaton utaznod, és ez miért is éri meg neked?

A 4-es villamos Újbuda-Központból, a 6-os a Móricz Zsigmond körtértől indul és mind a kettőnek a Széll Kálmán tér a végállomása, röviden: átmegy az egész városon.

A körúton egymást érik a jobbnál jobb kocsmák, ezen felül mind a 4 metróvonalat érinti, így szemvillanás alatt ott lehetsz bárhol a városban.

 

Nem is feneketlen és nem is kopasz!

Hallhattad a videóban a Feneketlen-tóról, természetesen valójában van feneke, bár elég mélyen (4-5 méter). A nevét számos városi legendának köszönheti, ám vitathatatlanul szép park társul hozzá. Piknikezésre, esti beszélgetésekre kitűnő és gyalog sincs messze a kolesztől, de az említett villamos innen is hazavisz.

A kopasz kifejezés a Kopaszi-gátat rejti a címben, mely a nevétől eltérően egyáltalán nem kopasz, sőt! Gyönyörű parkot találhatsz, és a Duna egyik holtágánál pihenhetsz, vagy épp sportolhatsz. Egyébként a nevét az ott elhelyezkedő Kopasz-zátonyról kapta és az árvízvédelem miatt hozták létre még az 1870-es években.

kopasz_jo.jpg

Ki- és bekapcsolódás

Az Újbuda-Központnál található egy pláza: az Allee bevásárló központ, ahol - mint megtudhattad - sok minden van, azonban egy fontos dolog kimaradt a felsorolásból: a mozi!

Ha egy kis pihenésre vágysz a sok agymosás után, akkor a barátaiddal pillanatok alatt ott vagytok és máris kényelembe helyezhetitek magatokat egy popcorn és egy Cola társaságában egy jó kis film nézése közben.

Természetesen a parkok is alkalmasak erre, de a legjobban ez kapcsol ki szerintem.

Mi a bekapcsolódás?

A zene, ami beindít. A közelben található az A38-as hajó, ahová sok együttes is el szokott látogatni és természetesen rettenetesen jó bulit csinálnak.

Ezen felül ingyenes programokat is szoktak szervezni, így még csak nem is kell nagy költségekbe verned magad, hogy „bekapcsolj”.

a38.jpg

A másik jelentős szórakozóhely a közelben a télen is működő Barba Negra Music Club. Ha inkább a rockosabb zene felé húz a szíved, akkor ez a te helyed, rengeteg koncert szerepel programjukban egész évben. Újbuda-Központtól kell kb. 10 percet sétálni, így a csoda villamos ide is majdnem elhoz.

barba_negra.jpg

Remélem tudtunk segíteni tippjeinkkel!

Szólj hozzá!

Corvinus Egyetem Ráday utcai kollégiuma

2018. augusztus 28. 16:06 - MŰISZ Diákmunka

Mint a videóban láthattátok rengeteg minden található a kollégium környékén, mely hasznodra válhat majd az egyetemi éveid alatt. Ezt kiegészíteném még pár plusz információval.

Minden igényt kielégít a kollégium elhelyezkedése, hiszen közlekedés, étkezés, szórakozás, sport, pihenés és nem utolsósorban tanulás szempontjából is ideális helyen van. Semmihez sem kell sokat utazni és semmi sem nagyon drága, a legjobb, amit egy egyetemista kívánhat!

Gyorsan, bárhová!

A kolihoz a Kálvin tér és a Fővám tér is közel van, mind a két helyen eléred a 4-es metrót, a Kálvin téren azonban a 3-es metrót is.

A 4-es metró Kelenföld-Keleti pályaudvar útvonalon, a 3-as metró Kőbánya-Kispest – Újpest városközpont között közlekedik.

A videóban említett 47-es és 49-es villamosok mellett a 3-es metróval is eljuthattok a Deák Ferenc térre.

deak.jpg

A Deák Ferenc tér Budapest egyik legikonikusabb tere, ahova ki lehet ülni beszélgetni a haverokkal, ezen kívül innen bármelyik irányban tovább folytathatod az utadat:

  • 1-es metró: Oktogon, Hősök tere, Állatkert, Városliget stb.
  • 2-es metró: Déli pályaudvar, Parlament, Széll Kálmán tér stb.

És még sorolhatnám.

Szórakozásra fel!

 

Az említett helyek mellé beilleszteném a Kakas Presszót és a Fecske Presszót is.

budapest-viii-kerulet-fecske-presszo-etterem14.jpg

Előbbi egy nagyon olcsó és hangulatos kocsma, heti akciókkal: külön diák akciók is előfordulnak. Utóbbi egy közkedvelt kávézó, ahol 10:00-12:00 közt minden kávé 220 forint csupán elvitelre is. Emellett pedig a heti menük között is válogathatsz kedvedre, és ráadásul pénztárca barát is.

 

 

 

Nézz körül!

 

fovarosi_szabo_ervin_konyvtar_kozponti_konyvtar01.jpgElőször is tanulás szempontjából igen fontos megemlíteni a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat, mely a Kálvin téren található egy impozáns épületben.

Ha kicsit tovább sétálsz, ott találod a Magyar Nemzeti Múzeumot azt nem mondom, hogy nem érdemes meglátogatni, de klassz kertje van, csak ajánlani tudom.

A Duna felé fordulva pedig rögtön a Szabadság hídba botlasz, melyre fel lehet ülni és igazán hangulatos tud lenni este, amikor a kivilágított várost nézed többedmagaddal.

A túl oldalt magaslik a Gellért-hegy, ahova minden évszakban érdemes elmenni, csodás a kilátás és egy kicsit kiszabadulhatsz a város zajából.

 

Vagy nemes egyszerűséggel ülj le a Duna-partra és kapcsolj ki.

duna_part.jpg

Remélem tudtunk segíteni tippjeinkkel!

Szólj hozzá!

Flippermúzeum

2018. augusztus 17. 13:08 - MŰISZ Diákmunka

A flipper nem a modernség szülötte, már az 1800-as évek végén létrehozták a flipper ősét.flipper3.jpg

Mégis csupán az 1930-as években lettek népszerűek, még hozzá azért, mert a gazdasági világválság olcsóbb szórakozási lehetőséget kívánt.

Eleinte nem a játékos irányította a játékot, hanem a szerencsén múlott, hogy meddig marad a labda „talpon”. Cserébe azonban a szerencsés játékosok pénzt nyerhettek a géptől.

Az 1950-es évet tartják a mai flipper szülőévének, az igazi reneszánsz azonban az informatika bevonásával kezdődött az 1990-es években.

A flippermúzeumban ennek a fejlődésnek az ívét láthatjuk és PRÓBÁLHATJUK ki. Nem csak a legújabb gépeket, hanem a legrégebbieket is ki lehet próbálni a múzeumban, melyet a belépőjegy tartalmaz.

Versenyeket is rendeznek a múzeumban, azonban a saját versenyeteket is megszervezhetitek magatoknak.

Nagyon jó kikapcsolódást nyújt, nem csak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is, ajánlom, hogy haverokkal térjetek be ide.

flipper1.jpg

Viszont ne kapcsoljátok össze a helyet a tényleges bulival, a büfét említette a videó, azonban az alkoholt nem véletlenül nem. Csak alkoholmentes gyömbérsöröket kaphattok itt.

Emlegettem a régi gépeket, azonban nem csak az idő tud valamit értékessé tenni, herkules.jpghanem az érdekessége, az egyénisége. Ebbe tartozik a világ legnagyobb flipper gépe is: a Hercules.

 235 cm hosszú és 210 cm magas, méreteivel jól láthatóan tekintélyt parancsol a többi gép között. Már csak azért is hoztam szóba, mert történetesen ebben a flippermúzeumban található meg a „kicsike”

A múzeumhoz a 15-ös (Gyöngyösi utca M – Boráros tér) és a 115-ös (Árpád-híd – Boráros tér) busszal tudtok eljutni és a Radnóti Miklós utcánál kell leszállnotok, onnan pedig 1 perc alatt oda juthattok.

 

flipper2.jpg

Nincs más hátra, mint szórakozni egyet!

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása